2013. február 17., vasárnap

Torta 90. szülinapra / 90th birthday cake


A szomszédunk a mamájának a 90. szülinapjára szeretett volna tortát rendelni.
Számosat, mert úgyis sokan lesznek, rózsával. Végül a barnás színek és a fehér rózsa mellett döntöttek.
Ez volt a második és egyben utolsó próbálkozásom a másik fondanttal.
Alapjában véve jól haladtam, 9 rózsa készült hozzá, előre, előző nap.
A bevonás is szépen sikerült, de aztán mivel nem került elég gyorsan hűtőbe (a barna csíkokat készítettem az oldalára) elkezdett buborékosodni. Felpuhult és buborékos lett. Bármit tettem, csak rosszabb lett, egyedül a hűtő segített rajta.
A fotók pocsékul sikeredtek, természetesen sokkal kevésbé volt barna a torta, inkább bézses jellegű, az oldalán futó csíkok se ilyen élénk színűek voltak, csak sötétebb barnák. Mindkét szám oldalán két két csík futott végig, rajtuk masni ( az első képen a 9-es aljánál látható talán).
A levelek se voltak ilyen neon zöldek. Ráadásul csak így egyben fotóztam, így jobb képem nincs is.

Belül a korábban már készített (Barcelona-torta) Royal ízesítés volt, külön kérésre. Ettek abból a tortából (kicsi a világ) és nagyon ízlett nekik. Így a belsejében vaníliás krém, középütt csokiba mártott piskótával.

1 megjegyzés:

  1. Az eredeti megjegyzés másolata:
    1 megjegyzés:

    Erika Bánné Szikszai2012. február 19. 0:26
    Bámulatosan szépek a torták! Ha lett is benne egy kis csík, szerintem nem baj. Ettől még különlegesebb lett! Az íze is biztosan nagyon finom lehetett. Nagyon ügyes vagy!!!!!!!!

    VálaszTörlés

    VálaszTörlés