2013. február 17., vasárnap

Macus Új Világa ko-operációs szilvapálinkás torta / Pálinka Cake


Már egyes nőszemélyek elkezdték terjeszteni, hogy titokban akarom tartani eme receptet.
Én kérem, tagadom az összes engem ért vádat! 

Mélyen tisztelt és szeretett M. Tímea és D. Judit! Kérem szépen, itt a recept, némi körítéssel.

Az úgy volt, hogy...
A Csajos Klub januári találkozójának egy szomorú apropója is volt. Szeretett Macusunk (is) a fővárosba költözött, és amolyan búcsúztatót tartottunk. (kezdem azt hinni, hogy a környezetemben élők Pestre meneküléséhez valami közöm lehet...)
Már korábban is beszéltünk Böbőcével arról, hogy jó lenne egy közös projektet összehozni, és ez most adta magát. Közösen készítsünk Macusnak tortát.
Én bevállaltam a krémeket, Böbőce a piskótát, valamint a fondantot is.
Pénteken este készítettem a krém alapját, szombaton a Kuckó után Böbőcéhez mentem a cuccokkal és közösen hoztuk össze az alkotást.
Indításképpen egy kis facebook, majd kutyulás, pihentető fotózás és fondantgyúrás.
 A belsejében két féle krém lapult, hogy mindenki megtalálhassa a neki valót. A szokásos csokis, most Gallás csokival, de csak nem volt az igazi, pedig a drágábbikat vettem. Nem baj, okultam. Táblás csoki és kész.
A másik a szilvapálinkás krém.
Kerestem, kutattam, de sehol nem találtam ilyet. Végül hosszas elmélkedés, gondolkodás után nekifogtam, lesz ami lesz alapon.
Szilvapálinkás krém:
Hozzávalók:

  • 2 csomag vaníliás pudingpor 
  • 4dl tej
  • 4ek cukor
  • 1 üveg magozott szilvabefőtt (a saját házit használtam)
  • ízlés szerint szilvapálinka (boltiból kb 8cl, háziból kevesebb is elég)
  • tejszín 2-3 dl habbá verve (ízlés szerint édesítve)
Megfőztem a 2 csomagból mindössze összesen 4 dl tejjel és 4 ek cukorral a pudingot. Jó sűrű lett.
Leturmixoltam a szilvát, majd a hűlt, de még langyos pudingba kevertem. Ilyenkor még nem csomósodik be, könnyebb simára kavarni. Viszont ha ez nem sikerül még nyugodtan neki lehet menni a botmixerrel és simára kutyulni.
Ez egy borzasztóan csúf színű és érdekes állagú dolgot eredményezett. A hűtőbe tettem, és megvártam míg kihűl.
Nem rettentem meg a kinézetétől (na jó, kicsit igen) de bátor voltam, és jöhetett bele a pálinka.
Ezután felvertem a tejszínt és összeforgattam vele.
Kész is a krémünk.

Bár Böbőcével ételfestéket tervezgettünk bele a rettenetes szín miatt, a tejszínnel együtt egy szép bézses árnyalatú, durván pálinka illatú krémmé változott, így letettünk erről.
Betöltéskor minden réteg krémet megszórtunk apróra darabolt aszalt szilvával.
Egy nagyon finom, ugyanakkor pikáns krém született, és azóta egy másik tortába is ezt töltöttem, bevált.


Vigyázat! úgy tűnik, a pálinka oldja a fondantot, még úgy is, hogy a csokis krémmel kentük körbe. A második ilyen tortám oldalát a krémmel simára kentem, és fondant csak a tetejére, vajkrémre tettem, de ha körbe szeretnéd burkolni, mindenképpen vajkrémmel kell körbekenni a tortát ennél a krémnél.

Ahogy egy ismerős mondta: több az eszköz, mint egy boncasztalon.
Elmélyült, nagy munkában.
 Ezek után a betöltött és körbesimított torta borítása következett. Böbőce lazán begyúrta a fondantját és gyönyörű színt adott neki elsőre. Talán nem jön túl jól vissza a képeken, szépséges sötét-lila színű lett.
Pillanatok alatt tökéletes méretre nyújtotta és miközben én tövig rágtam a körmeimet az idegességtől ő egy mozdulattal leborította vele a tortát.
Ezután hosszas és aprólékos borítógyártásba kezdtünk, majd mikor az összes oldalon megszülettek a túllógó  borítók és a gerinc is tökéletes lett, Böbőce elhelyezte a korábban kézzel K2-re festett Szabadság szobor képet, én pedig felfestettem a gerincre a könyv címét:
2012 || MACUS ÚJ VILÁGA Írta: Az Élet|| CSK Kiadó
Macus megkapja a tortát.
Mindketten nagyon jól éreztük magunkat a készítése közben, igazi kihívás volt számunkra. S bár egyikünk sem tudta elképzelni, hogyan fog két ember tüsténkedni egy torta körül, végül tökéletes volt az összhang és gyakorlatilag olyan volt, mintha még két kezünk nőtt volna. Rögtön értettük egymást, egymás keze alá dolgoztunk, jól szórakoztunk.

1 megjegyzés:

  1. Az eredeti megjegyzés másolata:
    1 megjegyzés:

    Boboce2012. január 21. 14:04
    Köszönöm az elismerő szavakat, de jó társaságban könnyű jót alkotni! Szuper volt, egy élmény volt!

    VálaszTörlés

    VálaszTörlés