2013. február 17., vasárnap

Micimackó torta / Winnie-the-Pooh cake


 Aranyos szöszke kisfiú első szülinapi zsúrjára készült torta volt, alul csokis és felül diós.
Micimackó és barátai volt a kérés, és kaptam hozzá egy tortáról képet, de inkább ötlet-gyanánt, mint konkrét igényként.
Megnézegettem, de addigra már rendesen összeállt a fejemben, mit is akarok.
Lesütöttem a piskótákat, betöltöttem, leborítottam zölddel, és rá akartam tenni az emeletet, mikor rájöttem, hogy nagyon elszámítottam a méretet.
Egy eltolt emelet elé akartam ültetni a figurákat, és egyszerűen eszembe se jutott, hogy nem fognak elférni.
Majdnem ugyanakkora volt a két bevont piskóta.
Egy hirtelen ötlettel találomra az egyik húr mentén elvágtam a kisebbik tortát. Ez volt az a pillanat, amikor a mellettem tüsténkedő anyukám majdnem elájult.
Feltettem őket egymás tetejére, és egy "hamis" háromszintest csináltam belőle.
Szívószálakkal keresztülszúrtam az aljáig, hogy tartson, és ezeknek a végére készítettem egy-egy madárkát, hogy ne látsszon as luk.
Vajkrémmel lekentem az elejét, és azt is bevontam, elkészítettem a sok kis apróságot: bokrot, virágot, füvet, valamint az ajtót és a betűket.
Természetesen a figurákat már jó előre elkészítettem fondantból.
A helyükre kerültek ők is:
A fondant nem csak a meleget, a hideget se szereti.
A legkeményebb mínuszok tomboltak ekkor, februárban, mikor fél méter havunk esett.
Sütött a nap, és én úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne természetes fényben odakinn fotózni.
És szépen kivittem a -12-15fokba.
Mire a fényképezőbe is életet leheltem a fondant szinte csikorogva fagyott keményre, az oldalára ragasztott cuccok pedig sorban lehullottak róla.... méhecskék, virágok, bokrok, a fű, a kövek és a betűk...
Gyakorlatilag pillanatok alatt kopogósra fagyott és teljesen merev lett a fondant.
Ahogy felemeltem még el is tört egy helyen, erre még egy bokrot kellett készítenem utólag.
Szóval: ha röpködnek a mínuszok megteszi, ha ablak előtt fotózod a tortát.
Oldalról
A hátulja néhány méhecskével
A Százholdas Pagony lakói
Heverésző Tigris
Örök kedvencem: Füles

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése