2013. február 17., vasárnap

Halloween-torta a deszki CukorShow-ra /Halloween cake/

A Cukorshow felhívásában Mummynál szemfülesen kiszúrtam, hogy lehetőleg nem ártana vinni valamit.
Sajnos azon már átsiklottam, hogy a receptet nem ártott volna elküldeni. (mondjuk nem ment volna, mert szombaton éjjel készült, és vasárnap a megnyert egy órában borítottam)

Messzimami szórakoztatott, így nem unatkoztam.
Sejtettem, hogy rengeteg szebbnél szebb, virágos, fodros, habos-babos mesés profi torta lesz, így én meg se próbáltam, nem akartam kudarcot vallani.
Azt gondoltam, mivel mindenki visz, így csak egy kisebb tortát kellene vinnem, leginkább kóstolóba, mutatóba. (tévedtem, pillanatok alatt elfogyott)
A 26-os formában 4 tojásos pirított mogyorós (nem földi) Kiskukta-piskótát sütöttem, amit négy felé vágtam. (Szabina 18-as tortája óta tudom, a megpirított mogyoróval valami elképesztően finom a piskóta, és előszeretettel teszem bele).
Gyakorlatilag ennek a feléből készült a torta (így is terveztem), amit elvittem, a  többit itthonra készítettem el.

Csokis krémet álmodtam bele, de amikor már minden készen állt észrevettem, hogy csak egy táblányi van a Fin Carre csokiból, amit nagyon szeretek a tortázáshoz használni, és szerintem remek minőség (bár elsősorban a benne lévő napraforgó lecitin miatt veszem ezt -nem szója). Szerencsére volt itthon az itteni cukrásznagykerből tört csoki, de ennek a minősége hagy némi kívánnivalót maga után. Féltem tőle egy kissé, de a kényszer nagy úr. Ezzel készítettem el a krémet, és csodák csodája, bár cseppet se hasonlított az íze a szokásos csokikrémemére, mégis nagyon finom lett.
A gond azzal volt, hogy ekkor már szombat este volt, és ezerrel hűtenem kellett, betettem a fagyasztóba, mindent megtettem, hogy megszilárduljon. Sajnos a cukrásznagykerben éppen nem volt a megszokott növényi tejszínemből, ami finom, és jól is viselkedik, így egy másikat vettem. Rá kellett jönnöm, hogy ez fajta nem kimondottan való erre a főzős-célra, nem akart semmi esetre se azzá a jól megszokott, tömör tortakrémmé változni.
Végül ilyen félfolyós állapotban töltöttem be, és vacakoltam vele eleget. Sajnos a cukorshow-n is egy kevés állás után igen puhává változott a krém, de szerencsére nem kellett attól tartanom, hogy elolvad, mert gyorsan elfogyott.

Áfonyazselét készítettem hozzá, a szokásos körkörös megoldással töltöttem a csokikrém közé.
A hűtőben töltött egy pár órát (hiszen éjjel készítettem) és reggel az óraállítás miatt nyert egy óra nagyon jól jött a díszítéshez.
A figurákat már este legyártottam, így reggel tényleg csak burkolni kellett.



Jöjjön a recept!

Piskóta (kiskukta receptje)
3 tojásost írok, az tökéletes ehhez

  • 150 g cukor+ 60 g a habba
  • 25dkg liszt (a mogyoró miatt)
  • 1,15 dl víz (kiskuktánál tej)
  • 1,15 dl olaj
  • 3 tojás
  • 3/4 cs sütőpor
  • Egy jó marék pirított, darált mogyoró (kb 5 dkg?)
  • csipet só
  1. Cukor+3sárgája+olaj+víz összekever
  2. liszt+sütőpor+mogyoró összekever
  3. Tojásfehérjét egy-két csepp citromlével (elhagyható) és egy csipet sóval elkezdem felverni, mikor már buborékos, fehéredik, beleteszem a 6 dkg cukrot és egy nagyon kemény habot verek belőle
  4. A tojássárgás lötyibe teszem a lisztes keveréket, elkeverem, majd a habverővel egy kicsit felverem, hogy kicsit kivilágosodjon.
  5. Kanalanként óvatosan forgatom bele a fehérjét egész óvatosan, de nagyon alaposan.

A 26-os kapcsos forma aljára papírt fogatok, és ebbe öntöm a masszát, felhúzogatom az oldalára, hogy ne legyen túl púpos és tudjon kapaszkodni.

Csokikrém
fél liter növényi tejszín
30 dkg csoki
ízlés szerint cukor

A csokit felolvasztom, és lassan hozzáadagolom a tejszínt. Hagyom őket összemelegedni, míg egészen elolvad a csokoládé. 
Ezután a legjobb egy egész éjjel hűteni.
A hűtőből kivéve egy nagyon sűrű krémet kapunk, ezt robotgéppel jól felverjük. Nem lesz belőle hab!
Ezzel a csokikrémmel egy habzsák segítségével köröket rajzolunk a piskótánkra, közé megy majd az áfonyazselé.

Áfonyazselé
20 dkg áfonya (fagyasztott is megteszi, végső esetben áfonyalé, de akkor több zselatin kell)
cukor
1 ek zselatin.

Az áfonyát turmixgépben teljesen simára turmixoljuk.
A cukorral felmelegítjük, egy kevés cukorral elkeverjük a zselatint és beletesszük, hagyjuk míg felforr, akkor rögtön levesszük a tűzről.
Hűlni hagyjuk, és amikor már kihűlt, de még nem dermedt meg akkor töltjük a csokikrém körök közé a tortánkba.

Fondanttal borítottam.
Íme egy profi kép a helyszínen Böbőcétől:

1 megjegyzés:

  1. Az eredeti megjegyzések másolata:
    2 megjegyzés:

    tejszínhab2011. november 9. 13:38
    Ez igen, igazi Halloween torta! :)

    VálaszTörlés

    Era852011. november 11. 7:44
    Nagggyon jóóó! Imádom! Az íze is tuti, hogy mennyei volt!

    VálaszTörlés

    VálaszTörlés